Ötödik fejezet

Justin szemszöge

Vele lenni olyan természetes. Nem kerül semmilyen erőfeszítésembe. Nem akarom magam rábeszélni, nem érzem azt, hogy gondolatban valaki másnál járnék. Pedig már egy éve ez megy. Hiába vesznek körül tökéletesebbnél tökéletesebb nők, egyik sem képes elterelni a gondolataimat arról az egyről aki valamikor nagyon régen a világot jelentette számomra. 

Azt mondják egy szakítás után féléven belül helyre jössz. Ha mégsem akkor szakember segítsége is kellhet mire fel tudsz állni. Soha nem volt bátorságom pszichológushoz menni. Lehet, hogy tudott volna segíteni de az én szakmámban túl kockázatos akárkiben megbízni.

Most viszont itt állok Leah mellett és nem érzem azt, hogy a szívem másra vágyna, más érintését kívánná vagy, hogy összehasonlítaná a kettőt. És ha mégis akkor - be kell most már vallanom, magamnak legalább - előnnyel a jó kislány felé billenne a mérlegem. Ez még nekem is furcsa.

Van az a pillanat amikor nem te választod meg, hogy kihez és hogyan kötődj. Igazság szerint néhány napja tudtam meg,hogy vele is találkozni fogok a hálaadási vacsorán. Nem titkolom, hogy kémkedtem egy kicsit. Szétnéztem a közösségi oldalain és amit láttam letaglózott. Mindig szép volt, de most annyira tökéletes lett pár év alatt hogy kenterbe vágja a modelleket akiket ismerek. Szép, hosszú lábai vannak, a haja a derekáig ér és kellemes sötét barna árnyalatú, a teste napbarnított. Nem az a szolis barna, hanem természetes látszik,hogy a nyáron szerezte.

Szóval nem titkolom. A vacsora előtt nem véletlenül jelentem meg náluk. Teszek én Ryan tanácsaira. Imádom, de magamtól is tudtam,hogy az az ing nem fog menni az öltözékhez. Ennyit már megtanultam a profinktól. Viszont kellett egy indok. Oda akartam menni, látni akartam még a többiek előtt, beszélni akartam vele és meglepő módon ahogy megláttam eldöntöttem, hogy kell nekem.

Birtoklás mániásnak hangzik? Valahol mélyen az is. Mindig figyelemmel kísértem az életét hiába volt barátnőm. Egy ideig flörtölgettünk is ami miatt szégyellnem kéne magam de nem megy, nem visz rá a lélek. Aztán Leah életébe is beköszöntött a szerelem. Azt hittem abban az időben, hogy felülök az első repülőre és szétszedem Liamet. Utáltam látni a közös fotóikat, a nyálas bejegyzéseket és tudtam, én ennél sokkal többet adhatnék neki. 

Csakhogy nekem ott volt Selena akit nem tagadok,hogy nagyon szerettem. A mai napig vele lennék ha nem választana el minket a munkánk. Furcsa nem? Ugyan azzal foglalkozunk, mégsem tudunk harmóniát teremteni. Egy idő után azt vettük észre, hogy sokkal inkább barátokként viselkedünk a másikkal, vagy szeretőként de semmiképpen szerelmes párként. Aztán jöttek a viták, értelmetlen féltékenységek, harcok a semmiért. A mai napig fontos része az életemnek. Kellett egy kis idő mire ide eljutottunk de most már tudunk úgy beszélni egymással mint két normális ember. Nem mondom, hogy nem rossz amikor mással látom. Mert az, nagyon is. Néha napján legszívesebben felhívnám és elmondanám neki mennyire hiányzik. Legbelül tudom, az emlékek miatt van. Túl sok mindent átéltünk együtt, nehéz erről lemondani.

- Kérsz valamit inni? - Leah mögé álltam, átkarolom hátulról és a nyakába temetem az arcom. Nem akarok a múlton rágódni. A jelen szép és ezt nem ronthatom el a régi sebekkel.

- Valami gyümölcslé jól esne. - mondta azon az édes hangján ami egyszerre beindít és megnyugtat. 

- Hé, fiatalok! - Scoo sétált le a lépcsőn, arcán hatalmas vigyor terült szét. - Miről maradtunk le? 

- Ömm, mi csak lógunk itt egy kicsit mielőtt a stúdióba vinném Leaht. Nem gond? - nem zavart, hogy látnak minket, eszem ágában sincs elengedni Leah csípőjét és jó érzéssel tölt el, hogy ő sem húzódott sehova.

- Hát... jó lógást. - ránk kacsintott és tudtam mire gondol. De nem, nekem ő más. Nem fogom felvinni a szobába és egymenetes nőcskét csinálni belőle. 

- Gyere szépségem. - kézen fogtam és behúztam a konyhába.

- Hűha, itt egy etióp törzs bőven ellenne. - körbe forgott, végig nézett a hatalmas, márvány padlós étkezőn és konyhán. Ha ez ámulatba ejti nem tudom mit szólna az én otthonomhoz.

- Ugyan, nem a miénk. Ez csak egy lakosztály. - vállat rántottam. - Meg amúgy is. Ti is elég jól éltek. - miközben beszéltem elé toltam egy kis üveges őszibarack levet. - Úgy emlékszem te ezért vagy oda.

- Igen. - mosolyodott el. - Amúgy tény,hogy jól élünk. Tudod milyenek anyuék. - tette hozzá halkan és láttam a szemében, hogy ez a téma nem érinti túl kellemesen.

Nos igen. Leah szülei a legsznobabb emberek akikkel valaha találkoztam. Nem viccelek. Tudom, hogy keményen megdolgoztak a pénzért és megtehetik a fényűző életmódot. De azért szerintem az kicsit túlzás, hogy a sztár világban sem találkoztam olyan emberekkel akik ilyen magasan hordják az orrukat. Ez már önmagában elég ahhoz, hogy túl sűrűn ne akarjak velük összefutni és láthatólag a lányuknak is.

- Mesélj egy kicsit nekem Leah. - a hűtőbe kotorásztam és kerítettem magamnak valami sokkal egészségtelenebb innivalót mint az övé.
- Mit szeretnél tudni? - valószínűleg nem is sejti mennyire őrjítően szexi ahogy ott ül, kezében az üveg és telt ajkai sejtelmes mosolyra húzódnak.
- Rólad? Mindent. - megtámaszkodom a konyhapulton, tökéletesen vele szembe. Ő maga is előre hajol, a keskeny pult felett szinte összeér a szánk. Érzem ahogy veszi a levegőt, mindeközben pedig hol a szemembe hol az ajkamra tekint. Meglepően intim, őszinte és zavarba ejtő a szituáció de nem vagyok hajlandó meghátrálni.
- Akkor deríts ki mindent rólam. Akarom, hogy ismerd minden négyzetcentiméteremet. - soha nem hittem, hogy egy elsuttogott mondat, mélyen egymás szemébe nézve ennyire be tudna indítani úgy, hogy valójában még csak egymáshoz sem érünk közben.
- Megőrjítesz. - nem tudom, hogy ténylegesen vagy csak én hallottam így, de esküszöm mintha a visszatartott vágy miatt morogva beszélnék.
- Hát. - szenvtelenül az arcomba vigyorog és közben leugrik a bárszékről. Megfordul, hosszú haja hátra libben és príma kilátás nyílik feszes fenekére. Hátra pillant a válla felett nekem pedig szinte bent akad a levegőm. - Mindenki életébe kell egy kis őrültség.
Nevetve csóválom a fejemet miközben én is feltápászkodok. Érdekes mennyire kiismerhetetlen ez a nő. Egyik pillanatban úgy látom, hogy egy kezesbárány a másikban már ő a ragadozó én pedig ezer örömmel lennék a vad aki "szenved" körmei között. Ez vonzana engem ennyire? A kiismerhetetlensége? A kislányos mosoly ami az arcán játszik majd azt felváltó szexi, tüzes vigyor? Megeshet. Vagyok olyan elcseszett, hogy mindig ilyesmikre vágyjak.
- Akkor most mutatok neked egy kis őrültséget. - gyorsan kapkodom a lábaimat. Kilépve a folyosóra, azonnal a csípőjébe markolok és a falnak nyomom. Addig ügyeskedek amíg le nem tudom fogni a kezeit, majd a feje fölé emelem.
Levegő után kapkodunk mind a ketten. Háta ívbe feszül és szinte sikít minden porcikája az érintésemért. Én pedig veszettül vágyom rá, hogy bejárjam a bőre apró részleteit kezeimmel. Egymásnak támasztom a homlokunknak és egy határozott, férfias mozdulattal a falhoz nyomom csípőmmel mire ő ösztönösen a derekamra kulcsolja lábait.
- És most? - zihálva veszi a levegőt. Hirtelen egy kis gonosz, ördögi ötletem támad.
Lassan, aprókat araszolva mozgatni kezdem magam. A megfelelő helyeken összeérünk és öröm nézni ahogy az ajka ketté válik, nyögdécsel. Szapora lélegzetvételünk,elfojtott nyögéseinktől szinte zeng a kihalt folyosó. Legszívesebben minden ruhánktól megszabadítanám magunkat. Muszáj éreznem őt, muszáj a legközelebb kerülnöm hozzá mert ennyi egyszerűen nem elég. Belőle nem.
Lehajolok,gyengéden végig csókolom az arcát, de most eszem ágában sincs ajkaira tapadni. Hallani akarom ahogy sóhajtozik, kibaszottul szexi. Helyette inkább lefelé haladok. Mélyen belélegzem finom illatát miközben ajkaimmal puha bőrét járom be.
Őrültség amire készülök de... ő akarta. Gyengéden csókolom a bőrét majd a megfelelő helyen harapdálni és szívni kezdem. Érzem ahogy erősebben nyomja nekem magát, férfiasságom erre óhatatlanul is reagál. Komolyan kikészít, szinte szét tudnék robbanni.
- Justin. Istenem... - Leah feje hátra bicsaklik, ajkai kettéválnak és érthetetlen szitkokat mormog. Kezei rángatóznak, próbálja kiszabadítani őket, de vasmarokkal a feje felett tartom végig.
- Csak nem élvezed? - vigyorogva ismét fölé emelkedem, kiegyenesedve állok.
- Teljesen kikészítesz. - remeg a hangja. Vágytól ittas tekintettel méregetjük a másikat és próbálunk lecsillapodni.
Életem legintimebb mozzanatának - nem viccelek, ruhástól mindenestül a legvadabb és legintenzívebb élményem - elég gáz módon, a telefonom csipogása vet véget. Legszívesebben kihajítanám az ablaon ezt a vackot.
- Nem hiszem el. - lemondóan sóhajtok, eleresztem Leaht, látom rajta mennyire zavarba van. Nem tudok mit mondani, a kettőnk közötti meghittség most valamiféleképpen megtört rajtunk kívül álló okok miatt.
- Csak nyugodtan. - egy helyben áll ott, szemeit lesüti és a lábait figyeli. Tőle ilyesmit nem sűrűn lát az ember.
- Menjünk a stúdióba. - oda nyújtom neki a kezem. Nm fogok mással foglalkozni és ezt neki is tudnia kell. Legközelebb, ha együtt vagyunk esküszöm kikapcsolom ezt az átkozott vacakot. - Aztán folytatjuk amit abbahagytunk. - rákacsintok.
Kacagni kezd, "erősen" a vállamra vág de megfogja a kezem.
- Olyan disznó vagy. - egyenesen a szemembe mondja én pedig imádom ezért. Kezdem úgy érezni, hogy az életem valamiféleképpen egyenes vágányon halad. Leah Good pedig nem egy állomás, ő maga az utazás célja.

~ * ~ 

Hát drágáim nincs mit mondanom. KÖSZÖNÖM a kommenteket és a kitartást. Puszillak titeket, ahogy tudok jövök újra!♥

Negyedik fejezet

Leah Good

Hazudnék ha azt mondanám,hogy nem izgultam. Ezért is szedtem a lábaimat. Szeretnék még Justin előtt oda érni. Jobb ha én vagyok ott előbb, akkor van időm rendezni a gondolataimat miközben megrendelem a szokásos cappucinomat.
New York magával ragadó. Sokan azt gondolják, hogy csak este szép. De közel sem. Ahogy leértem az utcára megcsapott a szokásos New York-i levegő, enyhén csípte az arcomat a hideg. Imádom, hogy itt már novembertől ilyen az időjárás. Aztán decemberben már havazni is fog. Karácsonykor pedig álom szép. Szeretek itt élni, keresve sem találnék jobb helyet.
Másokat taszít ez a nyüzsgés a káosz. Viszont én ekkor érzem igazán azt, hogy élek. Amikor megindul a város, az én szívem is kalapálni kezd. Nem tudnám hosszútávon elképzelni magamat máshol. Nekem szükségem van erre amit ez a hely nyújt. A tudatra, hogy nem ismer senki az utcán, hogy elveszhetnék a tömegben de valahogy a káosz közepette mégis rendet találok és mindig a helyes úton járok.
Egész hamar eljutottam a kávéházhoz. Bár sejtem, hogy Justin azért választotta ezt mert nagyjából két sarokra van a lakásunktól és köztudottan nagyon jó hely. Az ember örömmel tér vissza mert a kiszolgálás mesés és a kávéjukra sem lehet egyetlen panasz sem.
Bementem, leültem a szokásos helyemre és magam elé húztam az ital lapot. Bár fogalmam sincs miért, szinte már kívülről fújom.
Végig nézek a csodás, barátságos helyen. Minden a fehér, barna és annak árnyalataiban pompázik. Nyugodt, meghitt és tökéletes hely arra, hogy az ember takarékra tegye az agyát. Nem abban a formában ahogy a fiatalok többsége gondolja. Egyszerűen csak jó leülni, lapozgatni egy regényt melynek minden oldala csöpög a tömény romantikától és közben forróitalt iszogatni. Engem ez mindig teljesen kikapcsol, elfeledteti velem, hogy a világban komoly problémák vannak, ahogy az én életemben is akad néhány.
- Mit hozhatok Leah? Vagy a szokásosat? - felpillantok. Harison széles vigyorral áll mellettem.
- Várok még valakit, majd vele rendelek. - válaszolom barátságosan. Soha nem akartam vele bunkó lenni. Tartom ehhez most is magamat, de szerintem jobban járna ha nem ringatná abba magát, hogy egyszer randizni megyek vele.
- Ó, kit? - felvont szemöldökkel méreget és a hangsúly amit megüt, egyáltalán nem tetszik.
- Bocs jó kislány, hogy késtem. - Justin futólépésben, szétnyílt kabáttal hajába túrva ront felém. Mit mondjak? Lehengerlő látványt nyújt.
- Igazság szerint nem késtél, szupersztár. - felállnék de mire észbe kapok Jus levette a kabátját és befurakodik mellém a bokszba, átkarolja a vállamat. Mint aki éppen a területét jelzi.
Harison ott áll toporog felettünk, egyik lábáról a másikra áll és láthatólag ő is éppen annyira zavarba jött mint én. Ceruzájával a jegyzetfüzetén játszik, próbál rájönni mi is folyik itt. Bárcsak segíthetnék benne neki.
- Én azt hiszem egy nagy adag mogyorós forrócsokit kérek tejszínhabbal és karamellás öntettel. Oda vagyok az édes dolgokért. - rám kacsint én pedig teljesen zavarba jövök.- Te mit óhajtasz, Leah? - összerezzenek.
Van az a bizonyos érzés amit nem tudsz visszafogni. Nem tehetek róla de ahogy kimondja a nevem, ahogy óvatosan megnyomja a betűket, forróságot kelt bennem. Gyengéden, érzékien mondja mintha egy őszi fuvallat lenne. Szinte már-már dallamosan hat az ő szájában. Sokkal többnek, szebbnek tűnik így a nevem.
- A szokásosat. - motyogom zavartan, remélem Harison ért ebből.
- Ennyit jársz ide? - kuncog Justin, közelebb hajol puszit nyom a fejem búbjára, mélyen lélegzik, mellkasa magasra emelkedik, megtelik levegővel és az illatommal. - Imádom. - motyogja halkan, elhajol és ujjai közé kap néhány tincset, azokkal játszadozik.
- Igazság szerint igen. Leah törzsvendég. Imádjuk mikor itt van. - Harison szúrósan méregeti Justint. Istenem! Hova kerültem?
- Leaht mindenki imádja. - tényszerűen közli. - Viszont bocsáss meg,de szerintem nem veled beszélgetek. - nincs a hangjában semmi lenézés vagy hasonló. Egyszerűen rideg eleganciával beszél. Ez pedig sokkal erősebb mintha trágár szavakkal közölné mondandóját. Hatásosabb.
- Justin...
- Hagyd csak Leah. Ő Justin Bieber. Neki mindig igaza van, nem? - erőltetetten ránk mosolyog. - Mindjárt hozom a rendelést. - és ezzel el is tűnt. Nem akarok rosszindulatú lenni, mégis őszintén örülök neki.

~ * ~

- Már harmadszorra pittyeg a telefonod. Mért nem nézed meg? - kedvesen mosolygok. Igazából zavaró, hogy az a izé folyamatosan jelez de igyekszek ezeken nem fenn akadni. Hisz róla beszélünk, nála ez a normális.

- Mert most épp itt ülök a világ legcsodásabb nőjével, kávét és forrócsokit iszogatunk, beszélgetünk már vagy egy órája és úgy érzem a kinti világ megszűnt létezni. Hát ezért. - nevet. - Egyébként kikapcsoltam a netet, gondolom valaki smsekkel bombáz de ha annyira fontos lenne felhívna. 

- Nézd meg. Lehet anyukád vagy Scooter az. - ellágyul a tekintetem előbbi szavainak hatására. Abban igazat kell adnom neki, hogy most erre az órácskára olyan mintha csak ketten lennénk. Furcsán kellemes érzés.
Lepillant a telefonra. Csak egyetlen pillanatra oldja fel. Elszámoltam magam. Négy sms érkezett az idő alatt. Átfuttatja a szemét rajta. Csupa női nevet látok. Tipikus.
- Nem lényeges egyik sem. - nagyot nyel. Valaminek mégis lennie kell.
- Aha, képzelem. - megforgatom a szemem. - Talán a barátnőd kiakadt amiért velem vagy?
- Nincs barátnőm. - széles vigyorral, büszkén közli. - Senkivel nem vagyok együtt, Leah. Túl bonyolult lenne most ilyesmi. Jó nekem egyedül.
- Gondolom van aki törődjön veled. - szúrom azért oda.
- Hát persze. Döglenek utánam a nők. - vigyorog. - De ez nem számít. A lényeg, hogy én ki után döglök. - kacsint,közben pedig feláll. - Mehetünk?
- Ömmm... Igen?! - bizonytalanul felállok. Megigazítom a ruhámat.
- Több bizalmat ha kérhetem. - a szívéhez kap. - Még a végén megbántasz.
- Ne haragudj de te a szoknyavadász akart elvinni valahova és még csak azt sem tudom, hogy hova. Ez kételyeket ébreszt bennem. - vigyorgok.
- Semmi rossz dolgot nem művelnék veled. - hátra felé lépked, rosszfiús sármát bedobva méreget.
- Akkor most mondjam,hogy megbántottál? - csípőre vágom kezeimet. Jó húzni az agyát.
-  Istenemre mondom Leah, piszkos dolgokat csinálunk a fejemben. - morogja alig halhatóan, de én azért hallom.
- Miért csak a fejedben? - kibukik belőlem. Ahogy kimondom legszívesebben a számra csapnék, annyira megbántam.

Nem tétovázik. Erős, férfias keze a csípőmre csúszik, magához ránt ajkát pedig az ajkamra tapasztja. Lassan mozog, érzem ahogy az adrenalin szétárad az ereimben. Nem gondolkozok én sem. Átkarolom a nyakát, ujjaimat puha hajába temetem és széttúrom az eddig is eléggé rakoncátlan tincseit.
Megfeszül, óvatosan megharapja alsó ajkamat, tenyere közben végig a csípőmön forrósítja a testemet. Küzd magával, mellkasa megemelkedik. Igyekszik visszafogni magát. Apró gyengéd puszikkal zárja az előbbi heves mozdulatokat.
- Le kell nyugodnom. - zihálja ajkaimba.
- Mért kéne? Semmi rosszat nem teszünk. - kapkodom a levegőt, forog velem a szoba a gondolataim pedig kuszák.
- Nyilvános helyen vagyunk. Itt nem durvulhatok el. Pedig kívánlak... Túl sok és túl hirtelen. - sóhajtja halkan.
- Menjünk hozzátok. - anélkül mondom ki, hogy gondolkoznék. Ma már sokadjára.
- Ugyan ezt akartam javasolni. - tenyerembe csúsztatja az övét és szó nélkül kivezet a parkolóba. Érdekes napnak nézünk elébe.

~ * ~

Justin folyamatosan felém pillant vezetés közben. Le sem lehetne törölni azt az átkozott vigyort az arcáról. Bár szerintem az enyémről sem. Fogalmam sincs mi van köztünk, mit művelünk éppen és nem tudom behatárolni azt sem, hogy miket fogunk tenni. Viszont abban biztos vagyok, hogy jól esik és hát felnőtt emberek vagyunk. Ha jól esik akkor nincs akadálya.

- Mindjárt ott vagyunk. - az útra mered, balra pillant, befordul és parkoló helyet keres. - Valószínűleg anyuék otthon lesznek. Mármint a lakosztályban. 

- Tegnap nem volt alkalmam Pattievel beszélni. Már hiányzik. - vallom be miközben azt nézem, hogy milyen profin beáll a két szintén luxus autó közé. Nem semmi ez a hely, már a parkolóból látszik, hogy ide nem akárkik járnak. - Itt szálltatok meg amíg New Yorkban vagytok?

- Ahan. - bólint, hátra fordul hogy tolatni tudjon. Eközben nem kerüli el a figyelmemet a nyakán duzzadó ere. Szexi és férfias. Szinte azért kiabál, hogy harapjam meg. Na jó. Le kell állnom.

Szégyenlősen elkapom a tekintetemet és próbálok úrrá lenni az előtörő vágyakon. Muszáj kordában tartanom a képzeletemet. Azt sem tudom mire számítsak, nem gondolhatok ebbe többet mint ami.

- Felkészültél? - mosolyog és leállítja a motort. Aprót bólintok. - Az jó, mert én nem. - nevet. Kipattan a fekete szépségből, megkerüli a motorháztetőt és ajtót nyit nekem. 

- Micsoda úriember. - jegyzem meg elismerően és Justin segítségével kiszállok az autóból.

- Nem minden helyzetben vagyok ennyire udvarias. - sokat sejtően végig néz rajtam. 

Nagyot nyelek. Igazság szerint nem hiszem, hogy felkészültem bármire is. De ezt, ebben a pillanatban Justin kezét fogva és a lakosztálya felé tartva nem fogom bevallani. Még magamnak sem, nemhogy neki. 

Harmadik fejezet

Leah Good

Mit mondjak? Menekültem. Egész éjszaka. Sem a vacsoránál, sem utána nem óhajtottam Justin szeme elé kerülni. Bár nem mintha őt ez zavarta volna. Remekül el volt anélkül,hogy egy szót is szóltunk volna a másikhoz. Elment mellettem úgy,hogy még csak rám sem nézett. Nem kéne ennek ennyire szíven vágnia, de azért mégsem esett jól. Ez egy igazán érdekes hálaadási összejövetel lesz így. 

Fellélegeztem ahogy kiértem a hűvös éjszakába. Nem tehetek róla, képtelen voltam tovább bent maradni. Csak pár percre lesz szükségem. Veszek néhány megnyugtató levegőt és utána vissza tudok majd menni, hogy folytassam a látszatot.
Át kell gondolnom ezt az egészet. Miért kelt bennem ekkora vágyat pusztán az,hogy egy helyen vagyunk? Sokat gondolkoztam és egészen biztos vagyok benne,hogy ez nem más. Puszta vágy. Justin mindig jóképű volt és megértő, tudta mit kell mondani egy lánynak. Egészen biztos vagyok benne,hogy ez fogott meg. Semmi más.
- Hé, jó kislány! - összerezzentem. Pontosan az talált rám a hűvös éjszakában akitől menekültem.
- Hé, szupersztár! - felfestettem az arcomra a leghihetőbb mosolyt amit csak tudtam. Nem fogom hagyni,hogy bármit is észrevegyen abból ami bennem zajlik. - Mi járatban erre?
- Ezt akár én is kérdezhetném. - szenvtelen mosollyal az arcán ellökte magát a faltól és felém sétált. - Szerintem majd megfagysz. - tiltakozhattam volna de a bőröm csupa libabőr volt. Talán nem a legjobb ötlet ilyenkor kabát nélkül kint mászkálni. - Hadd segítselek ki.
Mire észbe kaptam volna Justin rám terítette a zakóját. Belesimultam a háromszor nagyobb méretű ruhába. Még meleg volt Justin testétől és teljesen átjárta az ő illata. Akaratlanul összeszorult a gyomrom és mélyen lélegeztem. Imádtam.
- Olyan békés itt kint. - állapította meg miközben a korláthoz sétált. Hanyag eleganciával mozgott. Fehér inge teljesen ráfeszült, tökéletesen kidolgozott testének pedig minden vonala látszódott. Fantasztikus látványt nyújtott a félhomályban.
- Igen, határozottan. - csak álltam ott, egy lépéssel mögötte és magamba ittam minden porcikáját. Fogalmam sincs mikor látom újra. Szeretném elraktározni az emlékezetembe. Szeretném ezt a pillanatot elmenteni. Szeretném ha örökké tartana. Már ennyivel is beérem. Nem akarok többet, csak látni őt. Látni a mosolyt ami az arcán játszadozik még a legnehezebb napjain is. Hallgatni. Mert szeretem mikor beszél. Szeretném ha nekem mondaná el a napja minden részletét. Élvezettel hallgatnám akármiről is beszélne. Mert nekem mondaná bármilyen jelentéktelen dologról is legyen szó.
- Miért van olyan érzésem,hogy te ma kerültél engem? - halkan beszélt. Nem nézett hátra, az eget kémlelte.
- Én nem... - kezdtem volna mentegetőzni de azonnal a szavamba vágott.
- Eléggé feltűnő volt és bántó. Nem értettem miért csinálod. - izmai megfeszültek. Ingerültté vált. - Egész este gondolkoztam rajta, de képtelen vagyok rájönni. Szóval segíts nekem.
- Én... hogyan? - akadozott a hangom. Nem tudtam mit mondhatnék. Kár lenne tagadni, de bevallani sem fogom.
- Te és én holnap elmegyünk kávézni. - megfordult, csípőjével tovább támasztotta a korlátot, karjait keresztbe fonta a mellkasán. - És ez nem kérés hanem kijelentés. Remélem érezhető volt.
- Igen. - suttogtam elakadó lélegzettel. Azonnal a padlóra szögeztem a tekintetemet. Egyszerűen zavarba hozott az ahogy végig nézett rajtam. Forróság járt át és biztos voltam benne,hogy az arcom vérvörös. - Azt hittem holnap már mentek tovább.
- Nem, pár napot itt leszünk. New York szép hely ilyenkor. Pihenünk egy kicsit. Aztán megyünk tovább, ez tény. De az még nem most lesz. - hallatszott a hangján,hogy jól mulat rajtam.
- Mennyire nem most? - felpillantottam rá, tekintetünk egymásba fonódott.
- Amíg csak lehet húzom. Meglátjuk Leah. Muszáj dolgoznom. - sóhajtott fel. - Pedig már jó lenne letelepedni és nem folyton ingázni. Néha őszintén azt kívánom bár normálisan élhetnék. Nem bántam meg,hogy felfedeztek életem meghatározó történése volt. Viszont néha, a magányos napjaimon csak bezárkózom a szobámba és azt kívánom bár ne kellene tovább csinálnom. Ezeken a napokon rájövök, hogy hiába élek meg ezer dolgot, a legalapvetőbb emberi emlékekről teljesen lemaradok.
- Srácok. Már mindenhol kerestünk titeket. - Scooter a lehető legrosszabbkor rontott ki a teraszra. - Gyertek, felszolgálták a desszertet.
- Hát, arról nem maradhatunk le. Nem igaz? - nevetett Justin, de látszott rajta,hogy kelletlenül indul meg be. Elment mellettem minden apró szó nélkül, majd megállt, hátra nézett a válla felett. - Gyere jó kislány. Tegyük tiszteletünket a csokis sütik előtt.
- Van gyümölcsös is. - tette hozzá nevetve Scoo.
- Hát ez nagyszerű. - forgatta Biebs a szemeit. Akaratlanul elnevettem magam. Itt voltunk, ugrattuk egymást nekem pedig ennyi már elég is a boldogsághoz.
- Menjünk be. - hatalmas vigyorral az arcomon kikerültem Justint és bementem a többi, lelkes vendég közé.

~ * ~

Fáradtan estem haza. Minden porcikám az ágyat kívánta. Az éjszaka folyamán nem volt alkalmam újból  beszélgetni Justinnal kettesben de rengetegszer kerültünk szemkontaktusba ami arról árulkodott ő is pont annyira várja a holnapot mint én.

Mosolyogva álltam az egész alakos tükröm előtt és igyekeztem lemosni a sminkemet. Le sem tagadhatnám,hogy boldog vagyok, Pedig igazából nincs rá túl sok okom. Ennek ellenére elég csak végig gondolnom a mai eseményeket és akaratlanul mosolyra görbül a szám széle.
Az ágyra dobott telefonom pittyegett párat, jelezve,hogy új üzenetem érkezett.

"Holnap találkozunk a Diamond kávéházban. Szép álmokat, jó kislány ;) "

Remegő kézzel pötyögtem vissza a válasznak szánt pár szót.

" Reggel kilenckor. Szép álmokat, szupersztár."

~ * ~

- Törpe, gyere reggelizni. - Ryan a lépcső alján állt, kezében egy bögre gőzölgő kávéval. Haja  - mint minden reggel - pontosan úgy állt mint egy őrült zseninek, szemei most viszont fáradtak és karikásak voltak.

- Hát te? Nem aludtál? - kiskutyás mamuszomban lassan, ráérősen csoszogtam le a lépcsőn. Még csak hét óra, időm mint a tenger. 

- Nem túl sokat. - vallotta be vigyorogva. - A bál után megszállt az ihlet és terveztem pár ruhát. Talán karácsonyra lesz is belőlük valami. 

- Később megmutathatnád. - bementem a konyhába és egy pohár narancslevet öntöttem magamnak, a pultnak dőlve figyeltem nagybátyámat aki értetlen arckifejezéssel méregetett.

- Nem a szokásos reggeli kávéddal indítasz? - vonta fel szemöldökét. - Rosszat sejtek.

- Igazság szerint... - az ajkamba haraptam. - Justin elhívott kávézni. Szóval gondoltam nem iszom előtte még egy adaggal.

- Ó, mindent értek. - Ry nagyot sóhajtva tette le poharát a konyha pultra. - Ugye óvszer van nálad?

- Mi van?! - szemöldököm azonnal a plafonig kúszott, míg a hangom jó pár oktávval feljebb, szinte hisztérikusan csengett. - Te mi a jó büdös fenéről beszélsz? 

- Ugyan már. - röhögte el magát. - Jó szívni a véred. - vállat rántott. - De azért remélem tudod,hogy Justin sokat változott. Már nem kisgyerek.

- Ez mit akar jelenteni? - érdekelt a dolog. 

- Értsd úgy ahogy szeretnéd. - halványan elmosolyodott. - Aztán jól viselkedni nekem a kávézóban. Semmi huncutkodás. - kuncogva felemelte a bögréjét és megcélozta a szobáját. - Muszáj elvonulnom alkotni. Szétrobban az agyam, a ruhák cikáznak ide-oda a fejemben és úr isten. 

- Művészek. Mind szeszélyes idióta. - morogtam az orrom alatt és felbaktattam a szobámba. 

A lépcső tetejéről már hallottam,hogy Rita Ora egyik száma szól. Pontosabban a csengőhangom. Őrültek módjára kaptam a telefonom után.

- I..igen? -lihegtem a készülékbe.

- Hmmm Leah, ezek a hangok. - Bieber rosszfiús énjét elővéve duruzsolt a fülembe. - Hallanám őket más helyzetben is. - nevetett fel.

Megforgattam a szemem. Tipikus pasik. Sem Ryan, sem Justin nem különb. Vettem pár megnyugtató lélegzetet és próbáltam lecsillapodni. Hűha, nem vagyok formában. Teljesen kifulladtam egy kis mozgástól.

- Miért hívtál? - a szekrényhez sétáltam és miközben beszélgettünk igyekeztem rájönni mit vegyek ma fel.

- Hogy szóljak ma elmegyünk néhány helyre. Persze csak ha ráérsz. - komolyabbra váltott.

- Miféle helyekre? - tettem fel kérdésemet gyanakodva.

- Majd meglátod, jó kislány. - kuncogott. - De ne aggódj. Semmi rosszban nem sántikálok. Csak egy kis találkozás pár ismerőssel akiknek remélem örülni fogsz. 

- Ömm...oké? - igazából még mindig nem tudtam hova tenni ezt az egész beszélgetést de egyelőre úgy döntöttem nem bolygatom meg a történéseket.

- Kilenckor a Diamond kávézóban. 

- Kilenckor a Diamond kávézóban. - ismételtem meg én is.

- Ne utánozz te kis majom. - kuncogott,amitől nekem is nevetnem kellett.

Felpillantottam a faliórára.

- Másfél óra múlva találkozunk, Jus. Legyél pontos. - halkítottam el a hangomat és úgy éreztem magam mint egy 15 éves aki élete első randijára készül...bár nem mintha ez randi lenne, vagy ilyesmi.

- Számolom a perceket. - suttogta. - Máris hiányzol Leah, szóval egy percet sem fogok késni, ígérem.- és ezzel letette a telefont, az én szívem pedig majd kiugrott a helyéről. Hihetetlen milyen hatással van rám ez a srác.

~ * ~

Sziasztok drágák!

Úgy döntöttem,hogy mától ide, a fejezet alá fogok írni nektek és csak pár sort. Sajnálom,hogy eltűntem de zsúfolt volt minden napom. Dolgozom a weblapomon ( http://bieberweb.gportal.hu/ ) és dolgozom a valóéletben is,miközben a magánéletem sincs a legnagyobb rendben. Na mindegy, a lényeg az, hogy igyekszem azért írni amikor csak lehet.

Köszönöm a kommenteket és a sok biztatást facebookon is. Sokat jelent. Jók legyetek!♥

Második fejezet

Sziasztok drágák!♥

Na mivel kezdjem? Először is köszönöm szépen a feliratkozókat és a kommenteket. Legközelebb ígérem válaszolok rájuk, de most nyaralni voltam...

Ebből következik újabb két dolog. Most írtam meg a részt. Nem lett túl hosszú de mennem is kell tovább mert ezer dolgom van ma még. Remélem legközelebb nem kell ennyit várnotok majd és akkor hosszabbat szeretnék írni.

Nem akarok a fejezetről csacsogni. Úgy vettem észre tetszett nektek a blog. Több facebook üzenetet kaptam, volt aki instagramon jelölt meg egy képen,hogy éppen a blogot olvassa, akadt aki fb hozzászólásban buzdított a folytatásra. Szóval kezdésnek szerintem nagyon jók voltunk.

Ne felejtsétek el,hogy feliratkozni lent tudtok!

Rohanok tényleg. Legközelebb hosszabb és sokkal Leah és Justin orientáltabb részt kaptok.

Puszillak titeket! Kellemes olvasást! :)

xoxo HeartBreaker

Leah Good

Mit mondhatnék? Remegett mindenem. Bizonytalan lábakon állva szálltam ki még a kocsiból is, hiába telt el legalább félóra a találkozásunk óta. Még mindig hatással van rám az,ahogy rám nézett, ahogy produkáltuk a másikat. Régebben is mindig ezt csináltuk de akkor azt hittem ártatlan kis játszadozás amit egyszer majd megununk. Úgy tűnik öt év kevés volt hozzá.

Ugyan Justin még nem ért el az étteremhez,amit a crew kibérelt ma estére, oda kint mégis hemzsegtek a lesifotósok, a fényképezőgépek nem győztek kattogni. Ahogy szembe kerültem velük, azonnal Ryan karjába kellett kapaszkodnom. Elvakított ez a sok villódzó fény, nem vagyok én ehhez hozzászokva. 

Igyekeztem tiszta fejjel gondolkozni miközben haladtunk a többiekhez akik már az épületben vártak. Mondhatni ismerem őket. Persze nem annyira mint mondjuk Ry de azért egészen jól kijövök velük. Mindenki csodálatos, Justin rettentően szerencsés,hogy ők veszik körül. Egyikük jobb ember mint a másik. Erejükön felül igyekeznek a legjobbat nyújtani amire ebben a szakmába szükség is van.

- Leah. - Scooter mosolyogva széttárta karját,miközben hozzánk sétált. - Ezer éve nem láttalak.

- Szia, Scoo. - viszonoztam ölelését. - Nagyjából egy hónapja találkoztunk. Nálad egy hónap nagyon gyorsan elmegy, amennyi tennivalód van. Ahogy hallottam mostanság sem unatkozol.

- Az igaz. Biebs turnéja eléggé leköt. Muszáj vagyok teljes mértékben ide koncentrálni. Egy hónap múlva indulunk és igazából agyrém az egész. - ismerte be nagyot sóhajtva. - De azért hiányoltalak. Sűrűbben lóghatnál a csapattal.

- Ha tudok valamit segíteni bármikor hívhatsz. - kuncogtam. - Tudod,hogy a munkádra pályázok.

- Tényleg. Hogy megy a suli? - átkarolta a vállamat,úgy húzott maga után a svédasztalhoz.

- Elég jól. Csak lassan gyakornoki munkát kellene keresnem. - felmosolyogtam rá. - Imádom, Scoo. Úgy érzem ez tényleg nekem való. Segíteni a fiatal tehetségeket, a háttérből irányítani mindent. Évekig nem tudtam mit is akarok majd a jövőben. Aztán mikor találkoztam veletek, tudtam, hogy ez lesz az én sorsom is. 

- Meg fogod állni a helyed kicsi lány. Ebben biztos vagyok. Csak fel kell készülnöd a lehető legrosszabbra is. Ez a szakma piszok nehéz és undorító néha. De tudom,hogy benned van kellő kitartás ahhoz,hogy megcsináld.- megálltunk az italoknál, elvett kettő pezsgős poharat az egyiket felém emelte. - Koccintsunk a jövődre. 

- Rendben. - elmosolyodva koccintottam össze poharamat az övével.

- Találkoztál már Justinnal? - próbált olyan fejet vágni mint aki csak úgy mellesleg kérdez rá, de tudtam,hogy nem így van. Scooter egyszerűen nem tudja leplezni az ilyesmit. 

- Igen, találkoztam. Miért? - én is úgy tettem mintha teljesen mellesleg kérdeznék vissza. Játszhatjuk így is a dolgokat. Ördögi vagyok? Lehet. Viszont határozottan viccesnek tartom ahogy Scoo egyre jobban vörösödik, nem tudja mit mondjon.

Néhány másodpercig felvont szemöldökkel néztem rá, ő pedig nem mert a szemembe nézni. Végül kitört belőle minden.

- Na, és? Mi volt? Aj Istenem, mondj már valamit! Mindenki erre vár már napok óta. Amióta Ryan elmondta,hogy jössz azt várjuk,hogy találkozzatok és Úr Isten, szívinfarktusom lesz ha nem mondasz valamit! - szinte kapkodott a levegő után mire ezeket egy szuszra kimondta.

- Nyugi. Lélegezz!- nevettem fel. - Egyébként nem történt semmi. Váltottunk pár szót. Nem változott semmit. - grimaszoltam.

- Ezzel most mit akarsz mondani? Az ég áldjon meg, beszélj érthetően! - kezdett egyre viccesebb lenni ahogy Braun bácsi teljesen kikészül.

- Hűtsd le magad, Scoo. - vigyorogtam. - Nem akartam ezzel semmit sem mondani. Justin olyan volt mint régebben. Tipikus Biebs aki tisztában azzal,hogy hogyan kell beszélni egy nővel. Ennyi. 

- Na várjunk csak. Megpróbált elcsábítani? Ugye hagytad magad neki? - úgy vigyorgott mint egy eszelős idióta. - Leah kérlek mond,hogy nem játszottad az elérhetetlent. 

- Nézd. Ismersz. Senkinek nem hagynám,hogy egyik pillanatról a másikra elcsábítson, ahogy te fogalmaztál. Viszont az a nagy helyzet,hogy Justin még csak be sem próbálkozott. Szóval nincs semmi és soha nem is volt. Én csak úgy érdeklem őt, mint barátot és ez jól is van így. 

- És téged ő hogyan érdekel? - mintha visszatért volt a mindig higgadt nagy főnők. Scooter teljesen nyugodtan és megértően nézett rám.

- Az régebben sem számított. - vállat rántottam, apró, fájdalmas mosolyt erőltettem az arcomra. - Egyébként is. Szeretném ha boldog lenne. Megérdemli. Nekem ez önmagában bőven több mint elég. 

- Khmm. Sziasztok. - összerezzentem a hangtól ami enyhén rekedten és halkan szólalt meg a hátam mögött. 

- Justin. - igyekeztem boldogságot sugározni. Vigyorogva adtam a kezébe egy poharat. - Scoo és én éppen a gyakornoki munkámról csevegtünk. Még sehol sem tartok a munka kereséssel. Te mikor jöttél meg? Remekül nézel ki, látom másik ing van rajtad. Ez sokkal jobb mint az a sötét zöld. Jól áll ehhez az öltönyhöz. 

Nos, igen. Ha zavarba jövök, vagy éppen terelném a témát hajlamos vagyok többet beszélni a kelleténél.

- Ryan azonnal elkapott amint meglátta rajtam azt az inget. Szerinte egy magamban egy divatkatasztrófa lennék. - halványan,féloldalasan rám mosolygott, de tudtam van valami abban a mosolyban.

Hogyan mennyit hallott abból ami az érzéseimmel kapcsolatban elhangzott? Fogalmam sincs és talán nem is akarom tudni. Bármit is hallott úgy tűnik eléggé úriember ahhoz,hogy ne hozza szóba. Ezért pedig jelenleg rettentően hálás vagyok neki. Kínos lenne erről beszélni. 

- Nekem is mindig ezt mondja. - préseltem ki magamból nagy nehezen a szavakat. - Ha nem haragszotok. - átfurakodtam a két férfi között. - Muszáj vagyok meglátogatni a női mosdót.

Szükségem volt néhány magányos percre,hogy ne kapjak idegösszeomlást. Legjobb megoldás? Természetesen a női mosdó. Ha azt mondom friss levegőre van szükségem valamelyikük - félő,hogy Justin - utánam jönne. Így legalább biztos lehetek benne,hogy senki nem fog zaklatni, elvégre férfiak, nem jöhetnek be.

Meg sem vártam,hogy mondjanak valamit. Szinte rohantam a női mosdók felé. Igazából nem tudom miért vagyok meglepve. Félórája sem vagyok itt és máris belekevertem magam egy igen kellemetlen szituációba. De ez rám vall. Annyira idióta vagyok, de komolyan. Ha évekig még magamnak sem beszéltem az érzéseimről akkor miért pont Scooter előtt török meg? Miért pont itt és miért pont most? Csessze meg!

Első fejezet

Sziasztok bogyók!♥

Istenem. Piszok régen írtam ilyesmit. Lássuk csak. Az ikrek és Bizzle után nem próbálkoztam fanfictionnal, úgy éreztem nem az én világom ez már. Most mégis itt vagyok egy igencsak hétköznapinak mondható sztorival. A szuper képességgel megáldott testvérek és a mindig bajba kerülő rosszfiú, Bizzle után tényleg hétköznapinak mondhatnám.

De! Ez nem egyenlő a sablon sztorival. Legalábbis igyekszem változatosan, kalandosan futtatni majd a szálakat. Ami az első fejezeten annyira nem látszik meg. Nem is lett túl hosszú, viszont nincs prológus így úgy gondoltam ezt nem húzom-nyúzom agyon hanem az tetőpontnál lezárom és izguljatok kicsit a második fejezetig.

Engem már nagyon sok helyről ismerhettek. Azonban el kell mondanom,hogy nagyon instabil vagyok emberileg. Talán ez az oka annak,hogy egy sztorim kivételével egyiket sem fejeztem be. Mindig jött valami ami teljesen elvette a kedvemet. De most igyekszem a külső dolgokat kizárni és ide koncentrálni.

Még egy megjegyzés. Ennek a sztorinak nagyjából három éve már volt egy "prototípusa". Imádtam a "Hópehelybe zárt szerelem" c. blogomat írni. Az első sikeresebb történetem volt. Csak felütötte fejét az irigység és azonnal támadni kezdtek. Így abbahagytam,Leah és Justin szerelme pedig soha nem bontakozott ki teljesen. Most viszont itt vagyunk,adunk nekik egy újabb dobást. Ti és én, egymást segítve. 

Remélem tetszik majd egy a kis karácsonyi szerelem. (Hahaha, nyár közepén. Jól beidőzítettem mi?) Hagyjatok magatokról nyomot, iratkozzatok fel. (Lent tudtok)

Apropó! Megragadnám az alkalmat és köszönetet mondanék azért,hogy A "The Twins" és a "Bizzle: Elnyel a sötétség" blogomra még mindig rengetegen jártok. Nagyon magas a nézettségi arányuk a mai napig. Havonta több százan néztek be. (Majdnem ezren) Ez nekem felfoghatatlan. Köszönöm szépen! Imádlak titeket!

Kellemes olvasást!

Leah Good

Tört már rátok az az őrült nagy, köröm rágós félelem? Nem, nem a horror filmes rettegésre gondolok. Ez teljesen más. Amolyan furcsa keveréke az aggódásnak és a lámpaláznak. Olyasmi amitől megremeg a térded és azért imádkozol, hogy az ebéded ott maradjon ahol lennie kell. Igen? Akkor nem kell bemutatnom ezt az érzést. Számos dologtól teljesen feleslegesen parázok. Félek a dolgozatoktól, az óriáskeréktől, a békáktól és még lehetne ezt sorolni. Higgyétek el nekem, ha osztanának " A legbénább okok miatt rettegő ember" címet, akkor nem lenne vetélytársam, hatalmas fölénnyel birtokolnám.  

Most viszont teljesen más a helyzet. Nem hiába rágom a körmeimet és nem hiába küszködök a hangulatingadozásaimmal. Tudom, hogy nyomós indokom van az idegroncs állapotomra. Tekerjük egy kicsit vissza a filmet.

A nagybátyám, Ryan Good. Ry nem egy egyszerű ember. Világ életében egy nagy gyerek volt. Talán soha nem fog felnőni. Ami nekem mondhatni kapóra jön. Imádok vele lógni. A legszebb emlékeim egytől egyig az Ő nevéhez köthetőek.

Tudom. Illetve sejtem, hogy most mindenki ide köti a kanadai szupersztár nevét. Nem ok nélkül. Az én szeretett nagybátyám ugyanis nem éppen egyszerű foglalkozással rendelkezik. Mondhatnánk, hogy stylist de ez sem takarja a pontos definíciót. Inkább úgy fogalmaznék, hogy "Swagger coach". A coach szakma egyre divatosabb foglalkozás és Ryan mesterfokon űzi. Nem hiába kötött ki Justin Bieber mellett, aki minden swag tudását neki köszönheti.

Na jó, ez így azért lehet, sőt biztos, hogy elfogultan hangzik. De nem viccelek. Ryan már nagyon régóta segít Justinnak megtalálni a saját stílusát és egyéniségét. Nem mondja meg neki pontosan, hogy mit csináljon, hogyan öltözködjön, inkább csak tanácsokat ad a számára. Ezért nem nevezhetjük stylistnak.

Igen, gondolom elég zavarosnak tűnhet a idegállapotom és a nagybátyám közötti párhuzam. Pedig pofon egyszerű. Ryan által ismertem meg Justint pontosan ma öt éve. Akkor még csak tizenhat évesek voltunk. Ahogy most végig nézek magamon a tükrön keresztül rá kell jönnöm, hogy rengeteget változtam. Két év telt el az utolsó találkozásunk óta, biztosra veszem - ahogy a kamerákon keresztül is látszik - ő is változott.

Miután először összefutottunk még egy évig tartottuk a kapcsolatot. Remek barátra leltem benne. Sokat beszélgettünk neten keresztül és még találkoztunk egy párszor, majd megszakadt a kapcsolat. Nem véletlenül. Justin karriere felfelé ívelt. Ez pedig kemény munkát igényelt. Munka után többnyire a barátaival vagy a barátnőjével eresztette ki a gőzt. Így a New York-i kis csaj háttérbe szorult, majd szépen lassan elmosódott. Igen, az a csaj én lennék.  Bizonyára meglepő, de egyáltalán nem hibáztatom ezért. Őrült egy élete van. Mindenkinek meg kell felelnie, muszáj mindig a tökéletesség mintapéldájának lennie. Kimerítő lehet.

- Csinos vagy. Ajánlhatok valamit? - megfordultam,hogy Ryannel szembe tudja kerülni. 

- Hát persze.

- Van egy nagyon klassz fekete nyakláncom apró aranyozással, van hozzá karkötő. Szerintem fogadd el. - egy kis ékszeres dobozzal a kezében sétált felém. Meg kell hagyni ő is remekül festett sötétkék öltönyében. 

- Honnan szerezted? - sejtelmesen elmosolyodtam. - Melyik szupersztárról maradt rád?

- Ki tudja? - nevetve vállat rántott. - Akárkitől is van, rajtad jobban fog állni.

Mögém állt, én pedig visszafordultam a tükörhöz. Ryan gyakorlott kezei nagyon gyorsan végeztek rajtam. Igaza volt. A nyaklánc és a karkötő ezt a nagyon egyszerű, de elegáns ruhát kellőképpen feldobta. 

- Ezt megörökítjük. - vigyorogva előhúzta a mobilját.

Ryan és én imádunk fotózkodni. Minden alkalommal csinálunk néhány őrült fotót amit aztán szétposztolunk. Persze a családnak csak a normálisabbakat mutatjuk meg, bár jól ismernek minket. Soha nem unatkozunk együtt. Folyamatosan pörgünk, zajlik az élet körülöttünk és ezt imádom. Nem akarom,hogy ennek valaha vége legyen. Tudom ez elég fura ragaszkodásnak tűnik de ő nekem nem csupán egy családtag. Ő számomra a menedék, a saját kis menekülési útvonalam amit csak én ismerek.

- Pózolj Ry bácsikám. - nevetve lábujjhegyre pipiskedtem és puszit nyomtam az arcára. - Szuper édes fotó lett. - kuncogtam.

- Veled nem nehéz összehozni. - kacsintva elkezdett pötyögni a mobilján. Pár perc múlva csipogott az én ágyra dobott telefonom. Éljen a modern technika, néhány másodperc alatt megoszthatod az egész életedet. 

- Indulhatunk? - felkaptam a kis táskámat, beletettem a mobilomat és körülnéztem mindent eltettem-e amire szükségem lehet ma este. 

- Aha. - teljesen a mobiljába temetkezve megindult az egyik ajtó felé.

- Ömm én nem vagyok túl jártas tájékozódásban de szerintem az a fürdőszoba ajtó. - vigyorogva megálltam a lépcsőnél. - Kapcsold be a GPS-t el ne tévedj a saját házadban.

Ryan csak morgott valamit az orra alatt és megindult felém. Nevetve ingattam a fejemet. Leszökdécseltem a lépcsőn. Igen,azt hiszem arra amit csináltam nincs jobb kifejezés.
- Magassarkú.- intett nagybátyám a fejével abba az irányba ahol valószínűleg megtalálom őket.
- Muszáj? - lebiggyesztett ajkakkal bámultam rá,hátha meg tudom hatni. De ismerem. Ha öltözködésről van szó hajthatatlan. A hétköznapokon én döntöm el mit veszek fel, viszont az ilyen nagyobb eseményeken rá kell bíznom magam. Amivel semmi problémám sincs ugyan is magamtól biztos vagyok benne,hogy divat katasztrófát okoznék.
- Muszáj. Gyerünk törpe, ne kelljen rád erőszakolnom. - felvont szemöldökkel vigyorgott.
Akaratlanul grimaszba rándult az arcom. Nos az a múltkori eset,mondhatni nem volt szép. Ryan,magassarkú, rám erőszakolás,kiadós sikítozás és egy fenekestül felfordult ház. Nincs több mondanivalóm,ez mindent elárul.
- Oké,oké. Megadom magam.- feltartott kezekkel oda vonszoltam magam azokhoz az istenverte cipőkhöz. - Kínzás, nem értem egyes nők hogy tudnak napi szinten ilyenben mászkálni. Gusztustalanul kényelmetlen.
- Leah Good? A szövegelésed semmit nem változott.
Álljunk csak meg egy pillanatra. Itt több dolog is történt. Érthetetlen módon kihagyott a szívem egy ütemet,hogy aztán őrült tempót diktálva kalapáljon a mellkasomban. A pillanat egy töredékéig úgy éreztem el fogok ájulni, még szerencse,hogy az ajtófélfába kapaszkodtam. Kellett pár megnyugtató lélegzetvétel mielőtt megtudtam fordulni és szembenézni vele.
Ott álltunk néhány lépésre egymástól én pedig hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. Annyiszor eljátszottam a fejemben ezt a jelenetet de soha nem így zajlott. Váratlanul állított be, én teljesen abban a hitben voltam,hogy csak a vacsorán fogunk találkozni.
- Nos, a dögös lábaid sem változtak. Sűrűbben kéne szoknyát magassarkúval viselned. - kajánul vigyorgott. Visszazuhantam a Földre. Ő csak Justin. A srác akivel néhány éve nagyon jó barátok voltunk. Nem a szupersztár áll ma előttem, nem a Calvin Klein modell,nem az énekes és nem a rajongók bálványa. Ettől a felismeréstől furcsa megnyugvás terült szét bennem, átjárta minden porcikámat.
- Azért,hogy az ilyen hím soviniszta disznók,mint te, legeltessék rajtam a szemüket? Kösz, kihagyom. - unott arcot mutatva vállat rántottam.
Néhány másodpercig csak meredten bámult felém. Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
- Jó tudni,hogy a humorod még a régi. - zsebre vágta a kezeit és hihetetlenül szívdöglesztően mosolygott. - Ez azért hiányzott. Nem ismerek még egy olyan lányt aki ennyire benne van az ugratásokban.
- Ugyan már Bieber. Ha azt akarod mondani,hogy jobb vagyok a kis modell meg szupersztár barátnőidnél akkor nyíltan felvállalhatod,nem kell sejtelmesen utalgatni. - elhaladtam mellette a vállam felett néztem hátra. Szinte ugyan abban a másodpercben fordult oda ő is, a tekintetünk teljesen egymásba kapcsolódott.
- Határozottan jobb vagy mint ők összevéve.- ajka halkan mégis sokatmondóan ejtette ki a szavakat. Mogyoróbarna szemei beszéltek helyette arról,aminek ő maga nem adott hangot.