Első fejezet

Sziasztok bogyók!♥

Istenem. Piszok régen írtam ilyesmit. Lássuk csak. Az ikrek és Bizzle után nem próbálkoztam fanfictionnal, úgy éreztem nem az én világom ez már. Most mégis itt vagyok egy igencsak hétköznapinak mondható sztorival. A szuper képességgel megáldott testvérek és a mindig bajba kerülő rosszfiú, Bizzle után tényleg hétköznapinak mondhatnám.

De! Ez nem egyenlő a sablon sztorival. Legalábbis igyekszem változatosan, kalandosan futtatni majd a szálakat. Ami az első fejezeten annyira nem látszik meg. Nem is lett túl hosszú, viszont nincs prológus így úgy gondoltam ezt nem húzom-nyúzom agyon hanem az tetőpontnál lezárom és izguljatok kicsit a második fejezetig.

Engem már nagyon sok helyről ismerhettek. Azonban el kell mondanom,hogy nagyon instabil vagyok emberileg. Talán ez az oka annak,hogy egy sztorim kivételével egyiket sem fejeztem be. Mindig jött valami ami teljesen elvette a kedvemet. De most igyekszem a külső dolgokat kizárni és ide koncentrálni.

Még egy megjegyzés. Ennek a sztorinak nagyjából három éve már volt egy "prototípusa". Imádtam a "Hópehelybe zárt szerelem" c. blogomat írni. Az első sikeresebb történetem volt. Csak felütötte fejét az irigység és azonnal támadni kezdtek. Így abbahagytam,Leah és Justin szerelme pedig soha nem bontakozott ki teljesen. Most viszont itt vagyunk,adunk nekik egy újabb dobást. Ti és én, egymást segítve. 

Remélem tetszik majd egy a kis karácsonyi szerelem. (Hahaha, nyár közepén. Jól beidőzítettem mi?) Hagyjatok magatokról nyomot, iratkozzatok fel. (Lent tudtok)

Apropó! Megragadnám az alkalmat és köszönetet mondanék azért,hogy A "The Twins" és a "Bizzle: Elnyel a sötétség" blogomra még mindig rengetegen jártok. Nagyon magas a nézettségi arányuk a mai napig. Havonta több százan néztek be. (Majdnem ezren) Ez nekem felfoghatatlan. Köszönöm szépen! Imádlak titeket!

Kellemes olvasást!

Leah Good

Tört már rátok az az őrült nagy, köröm rágós félelem? Nem, nem a horror filmes rettegésre gondolok. Ez teljesen más. Amolyan furcsa keveréke az aggódásnak és a lámpaláznak. Olyasmi amitől megremeg a térded és azért imádkozol, hogy az ebéded ott maradjon ahol lennie kell. Igen? Akkor nem kell bemutatnom ezt az érzést. Számos dologtól teljesen feleslegesen parázok. Félek a dolgozatoktól, az óriáskeréktől, a békáktól és még lehetne ezt sorolni. Higgyétek el nekem, ha osztanának " A legbénább okok miatt rettegő ember" címet, akkor nem lenne vetélytársam, hatalmas fölénnyel birtokolnám.  

Most viszont teljesen más a helyzet. Nem hiába rágom a körmeimet és nem hiába küszködök a hangulatingadozásaimmal. Tudom, hogy nyomós indokom van az idegroncs állapotomra. Tekerjük egy kicsit vissza a filmet.

A nagybátyám, Ryan Good. Ry nem egy egyszerű ember. Világ életében egy nagy gyerek volt. Talán soha nem fog felnőni. Ami nekem mondhatni kapóra jön. Imádok vele lógni. A legszebb emlékeim egytől egyig az Ő nevéhez köthetőek.

Tudom. Illetve sejtem, hogy most mindenki ide köti a kanadai szupersztár nevét. Nem ok nélkül. Az én szeretett nagybátyám ugyanis nem éppen egyszerű foglalkozással rendelkezik. Mondhatnánk, hogy stylist de ez sem takarja a pontos definíciót. Inkább úgy fogalmaznék, hogy "Swagger coach". A coach szakma egyre divatosabb foglalkozás és Ryan mesterfokon űzi. Nem hiába kötött ki Justin Bieber mellett, aki minden swag tudását neki köszönheti.

Na jó, ez így azért lehet, sőt biztos, hogy elfogultan hangzik. De nem viccelek. Ryan már nagyon régóta segít Justinnak megtalálni a saját stílusát és egyéniségét. Nem mondja meg neki pontosan, hogy mit csináljon, hogyan öltözködjön, inkább csak tanácsokat ad a számára. Ezért nem nevezhetjük stylistnak.

Igen, gondolom elég zavarosnak tűnhet a idegállapotom és a nagybátyám közötti párhuzam. Pedig pofon egyszerű. Ryan által ismertem meg Justint pontosan ma öt éve. Akkor még csak tizenhat évesek voltunk. Ahogy most végig nézek magamon a tükrön keresztül rá kell jönnöm, hogy rengeteget változtam. Két év telt el az utolsó találkozásunk óta, biztosra veszem - ahogy a kamerákon keresztül is látszik - ő is változott.

Miután először összefutottunk még egy évig tartottuk a kapcsolatot. Remek barátra leltem benne. Sokat beszélgettünk neten keresztül és még találkoztunk egy párszor, majd megszakadt a kapcsolat. Nem véletlenül. Justin karriere felfelé ívelt. Ez pedig kemény munkát igényelt. Munka után többnyire a barátaival vagy a barátnőjével eresztette ki a gőzt. Így a New York-i kis csaj háttérbe szorult, majd szépen lassan elmosódott. Igen, az a csaj én lennék.  Bizonyára meglepő, de egyáltalán nem hibáztatom ezért. Őrült egy élete van. Mindenkinek meg kell felelnie, muszáj mindig a tökéletesség mintapéldájának lennie. Kimerítő lehet.

- Csinos vagy. Ajánlhatok valamit? - megfordultam,hogy Ryannel szembe tudja kerülni. 

- Hát persze.

- Van egy nagyon klassz fekete nyakláncom apró aranyozással, van hozzá karkötő. Szerintem fogadd el. - egy kis ékszeres dobozzal a kezében sétált felém. Meg kell hagyni ő is remekül festett sötétkék öltönyében. 

- Honnan szerezted? - sejtelmesen elmosolyodtam. - Melyik szupersztárról maradt rád?

- Ki tudja? - nevetve vállat rántott. - Akárkitől is van, rajtad jobban fog állni.

Mögém állt, én pedig visszafordultam a tükörhöz. Ryan gyakorlott kezei nagyon gyorsan végeztek rajtam. Igaza volt. A nyaklánc és a karkötő ezt a nagyon egyszerű, de elegáns ruhát kellőképpen feldobta. 

- Ezt megörökítjük. - vigyorogva előhúzta a mobilját.

Ryan és én imádunk fotózkodni. Minden alkalommal csinálunk néhány őrült fotót amit aztán szétposztolunk. Persze a családnak csak a normálisabbakat mutatjuk meg, bár jól ismernek minket. Soha nem unatkozunk együtt. Folyamatosan pörgünk, zajlik az élet körülöttünk és ezt imádom. Nem akarom,hogy ennek valaha vége legyen. Tudom ez elég fura ragaszkodásnak tűnik de ő nekem nem csupán egy családtag. Ő számomra a menedék, a saját kis menekülési útvonalam amit csak én ismerek.

- Pózolj Ry bácsikám. - nevetve lábujjhegyre pipiskedtem és puszit nyomtam az arcára. - Szuper édes fotó lett. - kuncogtam.

- Veled nem nehéz összehozni. - kacsintva elkezdett pötyögni a mobilján. Pár perc múlva csipogott az én ágyra dobott telefonom. Éljen a modern technika, néhány másodperc alatt megoszthatod az egész életedet. 

- Indulhatunk? - felkaptam a kis táskámat, beletettem a mobilomat és körülnéztem mindent eltettem-e amire szükségem lehet ma este. 

- Aha. - teljesen a mobiljába temetkezve megindult az egyik ajtó felé.

- Ömm én nem vagyok túl jártas tájékozódásban de szerintem az a fürdőszoba ajtó. - vigyorogva megálltam a lépcsőnél. - Kapcsold be a GPS-t el ne tévedj a saját házadban.

Ryan csak morgott valamit az orra alatt és megindult felém. Nevetve ingattam a fejemet. Leszökdécseltem a lépcsőn. Igen,azt hiszem arra amit csináltam nincs jobb kifejezés.
- Magassarkú.- intett nagybátyám a fejével abba az irányba ahol valószínűleg megtalálom őket.
- Muszáj? - lebiggyesztett ajkakkal bámultam rá,hátha meg tudom hatni. De ismerem. Ha öltözködésről van szó hajthatatlan. A hétköznapokon én döntöm el mit veszek fel, viszont az ilyen nagyobb eseményeken rá kell bíznom magam. Amivel semmi problémám sincs ugyan is magamtól biztos vagyok benne,hogy divat katasztrófát okoznék.
- Muszáj. Gyerünk törpe, ne kelljen rád erőszakolnom. - felvont szemöldökkel vigyorgott.
Akaratlanul grimaszba rándult az arcom. Nos az a múltkori eset,mondhatni nem volt szép. Ryan,magassarkú, rám erőszakolás,kiadós sikítozás és egy fenekestül felfordult ház. Nincs több mondanivalóm,ez mindent elárul.
- Oké,oké. Megadom magam.- feltartott kezekkel oda vonszoltam magam azokhoz az istenverte cipőkhöz. - Kínzás, nem értem egyes nők hogy tudnak napi szinten ilyenben mászkálni. Gusztustalanul kényelmetlen.
- Leah Good? A szövegelésed semmit nem változott.
Álljunk csak meg egy pillanatra. Itt több dolog is történt. Érthetetlen módon kihagyott a szívem egy ütemet,hogy aztán őrült tempót diktálva kalapáljon a mellkasomban. A pillanat egy töredékéig úgy éreztem el fogok ájulni, még szerencse,hogy az ajtófélfába kapaszkodtam. Kellett pár megnyugtató lélegzetvétel mielőtt megtudtam fordulni és szembenézni vele.
Ott álltunk néhány lépésre egymástól én pedig hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. Annyiszor eljátszottam a fejemben ezt a jelenetet de soha nem így zajlott. Váratlanul állított be, én teljesen abban a hitben voltam,hogy csak a vacsorán fogunk találkozni.
- Nos, a dögös lábaid sem változtak. Sűrűbben kéne szoknyát magassarkúval viselned. - kajánul vigyorgott. Visszazuhantam a Földre. Ő csak Justin. A srác akivel néhány éve nagyon jó barátok voltunk. Nem a szupersztár áll ma előttem, nem a Calvin Klein modell,nem az énekes és nem a rajongók bálványa. Ettől a felismeréstől furcsa megnyugvás terült szét bennem, átjárta minden porcikámat.
- Azért,hogy az ilyen hím soviniszta disznók,mint te, legeltessék rajtam a szemüket? Kösz, kihagyom. - unott arcot mutatva vállat rántottam.
Néhány másodpercig csak meredten bámult felém. Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
- Jó tudni,hogy a humorod még a régi. - zsebre vágta a kezeit és hihetetlenül szívdöglesztően mosolygott. - Ez azért hiányzott. Nem ismerek még egy olyan lányt aki ennyire benne van az ugratásokban.
- Ugyan már Bieber. Ha azt akarod mondani,hogy jobb vagyok a kis modell meg szupersztár barátnőidnél akkor nyíltan felvállalhatod,nem kell sejtelmesen utalgatni. - elhaladtam mellette a vállam felett néztem hátra. Szinte ugyan abban a másodpercben fordult oda ő is, a tekintetünk teljesen egymásba kapcsolódott.
- Határozottan jobb vagy mint ők összevéve.- ajka halkan mégis sokatmondóan ejtette ki a szavakat. Mogyoróbarna szemei beszéltek helyette arról,aminek ő maga nem adott hangot.