Harmadik fejezet

Leah Good

Mit mondjak? Menekültem. Egész éjszaka. Sem a vacsoránál, sem utána nem óhajtottam Justin szeme elé kerülni. Bár nem mintha őt ez zavarta volna. Remekül el volt anélkül,hogy egy szót is szóltunk volna a másikhoz. Elment mellettem úgy,hogy még csak rám sem nézett. Nem kéne ennek ennyire szíven vágnia, de azért mégsem esett jól. Ez egy igazán érdekes hálaadási összejövetel lesz így. 

Fellélegeztem ahogy kiértem a hűvös éjszakába. Nem tehetek róla, képtelen voltam tovább bent maradni. Csak pár percre lesz szükségem. Veszek néhány megnyugtató levegőt és utána vissza tudok majd menni, hogy folytassam a látszatot.
Át kell gondolnom ezt az egészet. Miért kelt bennem ekkora vágyat pusztán az,hogy egy helyen vagyunk? Sokat gondolkoztam és egészen biztos vagyok benne,hogy ez nem más. Puszta vágy. Justin mindig jóképű volt és megértő, tudta mit kell mondani egy lánynak. Egészen biztos vagyok benne,hogy ez fogott meg. Semmi más.
- Hé, jó kislány! - összerezzentem. Pontosan az talált rám a hűvös éjszakában akitől menekültem.
- Hé, szupersztár! - felfestettem az arcomra a leghihetőbb mosolyt amit csak tudtam. Nem fogom hagyni,hogy bármit is észrevegyen abból ami bennem zajlik. - Mi járatban erre?
- Ezt akár én is kérdezhetném. - szenvtelen mosollyal az arcán ellökte magát a faltól és felém sétált. - Szerintem majd megfagysz. - tiltakozhattam volna de a bőröm csupa libabőr volt. Talán nem a legjobb ötlet ilyenkor kabát nélkül kint mászkálni. - Hadd segítselek ki.
Mire észbe kaptam volna Justin rám terítette a zakóját. Belesimultam a háromszor nagyobb méretű ruhába. Még meleg volt Justin testétől és teljesen átjárta az ő illata. Akaratlanul összeszorult a gyomrom és mélyen lélegeztem. Imádtam.
- Olyan békés itt kint. - állapította meg miközben a korláthoz sétált. Hanyag eleganciával mozgott. Fehér inge teljesen ráfeszült, tökéletesen kidolgozott testének pedig minden vonala látszódott. Fantasztikus látványt nyújtott a félhomályban.
- Igen, határozottan. - csak álltam ott, egy lépéssel mögötte és magamba ittam minden porcikáját. Fogalmam sincs mikor látom újra. Szeretném elraktározni az emlékezetembe. Szeretném ezt a pillanatot elmenteni. Szeretném ha örökké tartana. Már ennyivel is beérem. Nem akarok többet, csak látni őt. Látni a mosolyt ami az arcán játszadozik még a legnehezebb napjain is. Hallgatni. Mert szeretem mikor beszél. Szeretném ha nekem mondaná el a napja minden részletét. Élvezettel hallgatnám akármiről is beszélne. Mert nekem mondaná bármilyen jelentéktelen dologról is legyen szó.
- Miért van olyan érzésem,hogy te ma kerültél engem? - halkan beszélt. Nem nézett hátra, az eget kémlelte.
- Én nem... - kezdtem volna mentegetőzni de azonnal a szavamba vágott.
- Eléggé feltűnő volt és bántó. Nem értettem miért csinálod. - izmai megfeszültek. Ingerültté vált. - Egész este gondolkoztam rajta, de képtelen vagyok rájönni. Szóval segíts nekem.
- Én... hogyan? - akadozott a hangom. Nem tudtam mit mondhatnék. Kár lenne tagadni, de bevallani sem fogom.
- Te és én holnap elmegyünk kávézni. - megfordult, csípőjével tovább támasztotta a korlátot, karjait keresztbe fonta a mellkasán. - És ez nem kérés hanem kijelentés. Remélem érezhető volt.
- Igen. - suttogtam elakadó lélegzettel. Azonnal a padlóra szögeztem a tekintetemet. Egyszerűen zavarba hozott az ahogy végig nézett rajtam. Forróság járt át és biztos voltam benne,hogy az arcom vérvörös. - Azt hittem holnap már mentek tovább.
- Nem, pár napot itt leszünk. New York szép hely ilyenkor. Pihenünk egy kicsit. Aztán megyünk tovább, ez tény. De az még nem most lesz. - hallatszott a hangján,hogy jól mulat rajtam.
- Mennyire nem most? - felpillantottam rá, tekintetünk egymásba fonódott.
- Amíg csak lehet húzom. Meglátjuk Leah. Muszáj dolgoznom. - sóhajtott fel. - Pedig már jó lenne letelepedni és nem folyton ingázni. Néha őszintén azt kívánom bár normálisan élhetnék. Nem bántam meg,hogy felfedeztek életem meghatározó történése volt. Viszont néha, a magányos napjaimon csak bezárkózom a szobámba és azt kívánom bár ne kellene tovább csinálnom. Ezeken a napokon rájövök, hogy hiába élek meg ezer dolgot, a legalapvetőbb emberi emlékekről teljesen lemaradok.
- Srácok. Már mindenhol kerestünk titeket. - Scooter a lehető legrosszabbkor rontott ki a teraszra. - Gyertek, felszolgálták a desszertet.
- Hát, arról nem maradhatunk le. Nem igaz? - nevetett Justin, de látszott rajta,hogy kelletlenül indul meg be. Elment mellettem minden apró szó nélkül, majd megállt, hátra nézett a válla felett. - Gyere jó kislány. Tegyük tiszteletünket a csokis sütik előtt.
- Van gyümölcsös is. - tette hozzá nevetve Scoo.
- Hát ez nagyszerű. - forgatta Biebs a szemeit. Akaratlanul elnevettem magam. Itt voltunk, ugrattuk egymást nekem pedig ennyi már elég is a boldogsághoz.
- Menjünk be. - hatalmas vigyorral az arcomon kikerültem Justint és bementem a többi, lelkes vendég közé.

~ * ~

Fáradtan estem haza. Minden porcikám az ágyat kívánta. Az éjszaka folyamán nem volt alkalmam újból  beszélgetni Justinnal kettesben de rengetegszer kerültünk szemkontaktusba ami arról árulkodott ő is pont annyira várja a holnapot mint én.

Mosolyogva álltam az egész alakos tükröm előtt és igyekeztem lemosni a sminkemet. Le sem tagadhatnám,hogy boldog vagyok, Pedig igazából nincs rá túl sok okom. Ennek ellenére elég csak végig gondolnom a mai eseményeket és akaratlanul mosolyra görbül a szám széle.
Az ágyra dobott telefonom pittyegett párat, jelezve,hogy új üzenetem érkezett.

"Holnap találkozunk a Diamond kávéházban. Szép álmokat, jó kislány ;) "

Remegő kézzel pötyögtem vissza a válasznak szánt pár szót.

" Reggel kilenckor. Szép álmokat, szupersztár."

~ * ~

- Törpe, gyere reggelizni. - Ryan a lépcső alján állt, kezében egy bögre gőzölgő kávéval. Haja  - mint minden reggel - pontosan úgy állt mint egy őrült zseninek, szemei most viszont fáradtak és karikásak voltak.

- Hát te? Nem aludtál? - kiskutyás mamuszomban lassan, ráérősen csoszogtam le a lépcsőn. Még csak hét óra, időm mint a tenger. 

- Nem túl sokat. - vallotta be vigyorogva. - A bál után megszállt az ihlet és terveztem pár ruhát. Talán karácsonyra lesz is belőlük valami. 

- Később megmutathatnád. - bementem a konyhába és egy pohár narancslevet öntöttem magamnak, a pultnak dőlve figyeltem nagybátyámat aki értetlen arckifejezéssel méregetett.

- Nem a szokásos reggeli kávéddal indítasz? - vonta fel szemöldökét. - Rosszat sejtek.

- Igazság szerint... - az ajkamba haraptam. - Justin elhívott kávézni. Szóval gondoltam nem iszom előtte még egy adaggal.

- Ó, mindent értek. - Ry nagyot sóhajtva tette le poharát a konyha pultra. - Ugye óvszer van nálad?

- Mi van?! - szemöldököm azonnal a plafonig kúszott, míg a hangom jó pár oktávval feljebb, szinte hisztérikusan csengett. - Te mi a jó büdös fenéről beszélsz? 

- Ugyan már. - röhögte el magát. - Jó szívni a véred. - vállat rántott. - De azért remélem tudod,hogy Justin sokat változott. Már nem kisgyerek.

- Ez mit akar jelenteni? - érdekelt a dolog. 

- Értsd úgy ahogy szeretnéd. - halványan elmosolyodott. - Aztán jól viselkedni nekem a kávézóban. Semmi huncutkodás. - kuncogva felemelte a bögréjét és megcélozta a szobáját. - Muszáj elvonulnom alkotni. Szétrobban az agyam, a ruhák cikáznak ide-oda a fejemben és úr isten. 

- Művészek. Mind szeszélyes idióta. - morogtam az orrom alatt és felbaktattam a szobámba. 

A lépcső tetejéről már hallottam,hogy Rita Ora egyik száma szól. Pontosabban a csengőhangom. Őrültek módjára kaptam a telefonom után.

- I..igen? -lihegtem a készülékbe.

- Hmmm Leah, ezek a hangok. - Bieber rosszfiús énjét elővéve duruzsolt a fülembe. - Hallanám őket más helyzetben is. - nevetett fel.

Megforgattam a szemem. Tipikus pasik. Sem Ryan, sem Justin nem különb. Vettem pár megnyugtató lélegzetet és próbáltam lecsillapodni. Hűha, nem vagyok formában. Teljesen kifulladtam egy kis mozgástól.

- Miért hívtál? - a szekrényhez sétáltam és miközben beszélgettünk igyekeztem rájönni mit vegyek ma fel.

- Hogy szóljak ma elmegyünk néhány helyre. Persze csak ha ráérsz. - komolyabbra váltott.

- Miféle helyekre? - tettem fel kérdésemet gyanakodva.

- Majd meglátod, jó kislány. - kuncogott. - De ne aggódj. Semmi rosszban nem sántikálok. Csak egy kis találkozás pár ismerőssel akiknek remélem örülni fogsz. 

- Ömm...oké? - igazából még mindig nem tudtam hova tenni ezt az egész beszélgetést de egyelőre úgy döntöttem nem bolygatom meg a történéseket.

- Kilenckor a Diamond kávézóban. 

- Kilenckor a Diamond kávézóban. - ismételtem meg én is.

- Ne utánozz te kis majom. - kuncogott,amitől nekem is nevetnem kellett.

Felpillantottam a faliórára.

- Másfél óra múlva találkozunk, Jus. Legyél pontos. - halkítottam el a hangomat és úgy éreztem magam mint egy 15 éves aki élete első randijára készül...bár nem mintha ez randi lenne, vagy ilyesmi.

- Számolom a perceket. - suttogta. - Máris hiányzol Leah, szóval egy percet sem fogok késni, ígérem.- és ezzel letette a telefont, az én szívem pedig majd kiugrott a helyéről. Hihetetlen milyen hatással van rám ez a srác.

~ * ~

Sziasztok drágák!

Úgy döntöttem,hogy mától ide, a fejezet alá fogok írni nektek és csak pár sort. Sajnálom,hogy eltűntem de zsúfolt volt minden napom. Dolgozom a weblapomon ( http://bieberweb.gportal.hu/ ) és dolgozom a valóéletben is,miközben a magánéletem sincs a legnagyobb rendben. Na mindegy, a lényeg az, hogy igyekszem azért írni amikor csak lehet.

Köszönöm a kommenteket és a sok biztatást facebookon is. Sokat jelent. Jók legyetek!♥