Ötödik fejezet

Justin szemszöge

Vele lenni olyan természetes. Nem kerül semmilyen erőfeszítésembe. Nem akarom magam rábeszélni, nem érzem azt, hogy gondolatban valaki másnál járnék. Pedig már egy éve ez megy. Hiába vesznek körül tökéletesebbnél tökéletesebb nők, egyik sem képes elterelni a gondolataimat arról az egyről aki valamikor nagyon régen a világot jelentette számomra. 

Azt mondják egy szakítás után féléven belül helyre jössz. Ha mégsem akkor szakember segítsége is kellhet mire fel tudsz állni. Soha nem volt bátorságom pszichológushoz menni. Lehet, hogy tudott volna segíteni de az én szakmámban túl kockázatos akárkiben megbízni.

Most viszont itt állok Leah mellett és nem érzem azt, hogy a szívem másra vágyna, más érintését kívánná vagy, hogy összehasonlítaná a kettőt. És ha mégis akkor - be kell most már vallanom, magamnak legalább - előnnyel a jó kislány felé billenne a mérlegem. Ez még nekem is furcsa.

Van az a pillanat amikor nem te választod meg, hogy kihez és hogyan kötődj. Igazság szerint néhány napja tudtam meg,hogy vele is találkozni fogok a hálaadási vacsorán. Nem titkolom, hogy kémkedtem egy kicsit. Szétnéztem a közösségi oldalain és amit láttam letaglózott. Mindig szép volt, de most annyira tökéletes lett pár év alatt hogy kenterbe vágja a modelleket akiket ismerek. Szép, hosszú lábai vannak, a haja a derekáig ér és kellemes sötét barna árnyalatú, a teste napbarnított. Nem az a szolis barna, hanem természetes látszik,hogy a nyáron szerezte.

Szóval nem titkolom. A vacsora előtt nem véletlenül jelentem meg náluk. Teszek én Ryan tanácsaira. Imádom, de magamtól is tudtam,hogy az az ing nem fog menni az öltözékhez. Ennyit már megtanultam a profinktól. Viszont kellett egy indok. Oda akartam menni, látni akartam még a többiek előtt, beszélni akartam vele és meglepő módon ahogy megláttam eldöntöttem, hogy kell nekem.

Birtoklás mániásnak hangzik? Valahol mélyen az is. Mindig figyelemmel kísértem az életét hiába volt barátnőm. Egy ideig flörtölgettünk is ami miatt szégyellnem kéne magam de nem megy, nem visz rá a lélek. Aztán Leah életébe is beköszöntött a szerelem. Azt hittem abban az időben, hogy felülök az első repülőre és szétszedem Liamet. Utáltam látni a közös fotóikat, a nyálas bejegyzéseket és tudtam, én ennél sokkal többet adhatnék neki. 

Csakhogy nekem ott volt Selena akit nem tagadok,hogy nagyon szerettem. A mai napig vele lennék ha nem választana el minket a munkánk. Furcsa nem? Ugyan azzal foglalkozunk, mégsem tudunk harmóniát teremteni. Egy idő után azt vettük észre, hogy sokkal inkább barátokként viselkedünk a másikkal, vagy szeretőként de semmiképpen szerelmes párként. Aztán jöttek a viták, értelmetlen féltékenységek, harcok a semmiért. A mai napig fontos része az életemnek. Kellett egy kis idő mire ide eljutottunk de most már tudunk úgy beszélni egymással mint két normális ember. Nem mondom, hogy nem rossz amikor mással látom. Mert az, nagyon is. Néha napján legszívesebben felhívnám és elmondanám neki mennyire hiányzik. Legbelül tudom, az emlékek miatt van. Túl sok mindent átéltünk együtt, nehéz erről lemondani.

- Kérsz valamit inni? - Leah mögé álltam, átkarolom hátulról és a nyakába temetem az arcom. Nem akarok a múlton rágódni. A jelen szép és ezt nem ronthatom el a régi sebekkel.

- Valami gyümölcslé jól esne. - mondta azon az édes hangján ami egyszerre beindít és megnyugtat. 

- Hé, fiatalok! - Scoo sétált le a lépcsőn, arcán hatalmas vigyor terült szét. - Miről maradtunk le? 

- Ömm, mi csak lógunk itt egy kicsit mielőtt a stúdióba vinném Leaht. Nem gond? - nem zavart, hogy látnak minket, eszem ágában sincs elengedni Leah csípőjét és jó érzéssel tölt el, hogy ő sem húzódott sehova.

- Hát... jó lógást. - ránk kacsintott és tudtam mire gondol. De nem, nekem ő más. Nem fogom felvinni a szobába és egymenetes nőcskét csinálni belőle. 

- Gyere szépségem. - kézen fogtam és behúztam a konyhába.

- Hűha, itt egy etióp törzs bőven ellenne. - körbe forgott, végig nézett a hatalmas, márvány padlós étkezőn és konyhán. Ha ez ámulatba ejti nem tudom mit szólna az én otthonomhoz.

- Ugyan, nem a miénk. Ez csak egy lakosztály. - vállat rántottam. - Meg amúgy is. Ti is elég jól éltek. - miközben beszéltem elé toltam egy kis üveges őszibarack levet. - Úgy emlékszem te ezért vagy oda.

- Igen. - mosolyodott el. - Amúgy tény,hogy jól élünk. Tudod milyenek anyuék. - tette hozzá halkan és láttam a szemében, hogy ez a téma nem érinti túl kellemesen.

Nos igen. Leah szülei a legsznobabb emberek akikkel valaha találkoztam. Nem viccelek. Tudom, hogy keményen megdolgoztak a pénzért és megtehetik a fényűző életmódot. De azért szerintem az kicsit túlzás, hogy a sztár világban sem találkoztam olyan emberekkel akik ilyen magasan hordják az orrukat. Ez már önmagában elég ahhoz, hogy túl sűrűn ne akarjak velük összefutni és láthatólag a lányuknak is.

- Mesélj egy kicsit nekem Leah. - a hűtőbe kotorásztam és kerítettem magamnak valami sokkal egészségtelenebb innivalót mint az övé.
- Mit szeretnél tudni? - valószínűleg nem is sejti mennyire őrjítően szexi ahogy ott ül, kezében az üveg és telt ajkai sejtelmes mosolyra húzódnak.
- Rólad? Mindent. - megtámaszkodom a konyhapulton, tökéletesen vele szembe. Ő maga is előre hajol, a keskeny pult felett szinte összeér a szánk. Érzem ahogy veszi a levegőt, mindeközben pedig hol a szemembe hol az ajkamra tekint. Meglepően intim, őszinte és zavarba ejtő a szituáció de nem vagyok hajlandó meghátrálni.
- Akkor deríts ki mindent rólam. Akarom, hogy ismerd minden négyzetcentiméteremet. - soha nem hittem, hogy egy elsuttogott mondat, mélyen egymás szemébe nézve ennyire be tudna indítani úgy, hogy valójában még csak egymáshoz sem érünk közben.
- Megőrjítesz. - nem tudom, hogy ténylegesen vagy csak én hallottam így, de esküszöm mintha a visszatartott vágy miatt morogva beszélnék.
- Hát. - szenvtelenül az arcomba vigyorog és közben leugrik a bárszékről. Megfordul, hosszú haja hátra libben és príma kilátás nyílik feszes fenekére. Hátra pillant a válla felett nekem pedig szinte bent akad a levegőm. - Mindenki életébe kell egy kis őrültség.
Nevetve csóválom a fejemet miközben én is feltápászkodok. Érdekes mennyire kiismerhetetlen ez a nő. Egyik pillanatban úgy látom, hogy egy kezesbárány a másikban már ő a ragadozó én pedig ezer örömmel lennék a vad aki "szenved" körmei között. Ez vonzana engem ennyire? A kiismerhetetlensége? A kislányos mosoly ami az arcán játszik majd azt felváltó szexi, tüzes vigyor? Megeshet. Vagyok olyan elcseszett, hogy mindig ilyesmikre vágyjak.
- Akkor most mutatok neked egy kis őrültséget. - gyorsan kapkodom a lábaimat. Kilépve a folyosóra, azonnal a csípőjébe markolok és a falnak nyomom. Addig ügyeskedek amíg le nem tudom fogni a kezeit, majd a feje fölé emelem.
Levegő után kapkodunk mind a ketten. Háta ívbe feszül és szinte sikít minden porcikája az érintésemért. Én pedig veszettül vágyom rá, hogy bejárjam a bőre apró részleteit kezeimmel. Egymásnak támasztom a homlokunknak és egy határozott, férfias mozdulattal a falhoz nyomom csípőmmel mire ő ösztönösen a derekamra kulcsolja lábait.
- És most? - zihálva veszi a levegőt. Hirtelen egy kis gonosz, ördögi ötletem támad.
Lassan, aprókat araszolva mozgatni kezdem magam. A megfelelő helyeken összeérünk és öröm nézni ahogy az ajka ketté válik, nyögdécsel. Szapora lélegzetvételünk,elfojtott nyögéseinktől szinte zeng a kihalt folyosó. Legszívesebben minden ruhánktól megszabadítanám magunkat. Muszáj éreznem őt, muszáj a legközelebb kerülnöm hozzá mert ennyi egyszerűen nem elég. Belőle nem.
Lehajolok,gyengéden végig csókolom az arcát, de most eszem ágában sincs ajkaira tapadni. Hallani akarom ahogy sóhajtozik, kibaszottul szexi. Helyette inkább lefelé haladok. Mélyen belélegzem finom illatát miközben ajkaimmal puha bőrét járom be.
Őrültség amire készülök de... ő akarta. Gyengéden csókolom a bőrét majd a megfelelő helyen harapdálni és szívni kezdem. Érzem ahogy erősebben nyomja nekem magát, férfiasságom erre óhatatlanul is reagál. Komolyan kikészít, szinte szét tudnék robbanni.
- Justin. Istenem... - Leah feje hátra bicsaklik, ajkai kettéválnak és érthetetlen szitkokat mormog. Kezei rángatóznak, próbálja kiszabadítani őket, de vasmarokkal a feje felett tartom végig.
- Csak nem élvezed? - vigyorogva ismét fölé emelkedem, kiegyenesedve állok.
- Teljesen kikészítesz. - remeg a hangja. Vágytól ittas tekintettel méregetjük a másikat és próbálunk lecsillapodni.
Életem legintimebb mozzanatának - nem viccelek, ruhástól mindenestül a legvadabb és legintenzívebb élményem - elég gáz módon, a telefonom csipogása vet véget. Legszívesebben kihajítanám az ablaon ezt a vackot.
- Nem hiszem el. - lemondóan sóhajtok, eleresztem Leaht, látom rajta mennyire zavarba van. Nem tudok mit mondani, a kettőnk közötti meghittség most valamiféleképpen megtört rajtunk kívül álló okok miatt.
- Csak nyugodtan. - egy helyben áll ott, szemeit lesüti és a lábait figyeli. Tőle ilyesmit nem sűrűn lát az ember.
- Menjünk a stúdióba. - oda nyújtom neki a kezem. Nm fogok mással foglalkozni és ezt neki is tudnia kell. Legközelebb, ha együtt vagyunk esküszöm kikapcsolom ezt az átkozott vacakot. - Aztán folytatjuk amit abbahagytunk. - rákacsintok.
Kacagni kezd, "erősen" a vállamra vág de megfogja a kezem.
- Olyan disznó vagy. - egyenesen a szemembe mondja én pedig imádom ezért. Kezdem úgy érezni, hogy az életem valamiféleképpen egyenes vágányon halad. Leah Good pedig nem egy állomás, ő maga az utazás célja.

~ * ~ 

Hát drágáim nincs mit mondanom. KÖSZÖNÖM a kommenteket és a kitartást. Puszillak titeket, ahogy tudok jövök újra!♥